Alaphang

Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

Bejelentkezés

Kapcsolatfelvételi űrlap

Zuhanyrózsa – Hitchcock

Minden idők egyik leghíresebb rendezője kétségtelenül érdekes és izgalmas személyiség. A közönség sikolyáért, a morbid gyilkosságokért fanatikusan rajongó joviális angol urat a sokkoló történetek mellett a nőkhöz is igen gyengéd szálak fűzték: Hitchcock a feleségével, az anyjával és a szőke színésznőivel is igen sajátos kapcsolatokat ápolt. Bár a népszerű műveket – kissé lekezelő módon – a kommersz mozi jobban sikerült darabjai közé sorolta a kortárs kritika, sőt, a feszültségkeltés nagymesterét a filmszakma sem tüntette ki soha komolyabb hivatalos elismeréssel (leszámítva a halála előtt kapott életmű-Oscart), munkásságának tudományos elemzése ma már a filmteoretikusok egyik kedvenc elfoglaltsága.

Lear and the Dogs Show a Rongyban

Május 15-én este tartalmas tortúrának vettetett alá a szegedi Rongy Kocsma közönsége. A főként szegedi bölcsészekből álló Alkalmi Formáció – ezen a helyszínen másodjára – adta elő Lear and the Dogs Show című rendhagyó Shakespeare-értelmezését. Hogy ez még ebben a formában is mennyire merész kijelentés (mármint a Shakespeare-hez való kapcsolódás tekintetében), alább bővebben is kifejtésre kerül.

Tartalmak frontpage hu

Tudomány

Nézd meg az apját is

A terhesség sokak szerint a legszebb dolog, ami egy nővel megtörténhet, ám időnként komoly áldozatokkal is jár. Egy kisbabát váró anyukának rengeteg mindenről le kell mondania, míg a büszke apuka elvileg minden régi jó és rossz szokását megtarthatja. Egy új publikációból azonban kiderül, hogy nekik is jobban oda kell figyelniük az életmódjukra, mint ahogy azt korábban gondolták volna.

Rákos neandervölgyi maradványokat találtak

Egy nemzetközi kutatócsoport daganatos megbetegedésre utaló jeleket fedezett fel egy 120 ezer éves neandervölgyi ember maradványainak vizsgálatakor. A daganatos megbetegedéseket ritkán lehet régészeti leleteken azonosítani, az eddig ismert legkorábbi eseteket 1000-4000 éves maradványokon mutatták ki.

Társadalom

Erőszakkal kényszerítették színjátszásra az Erzsébet-korabeli gyermekszínészeket

Az Erzsébet-korabeli színházak gyermekszínészeinek egy része emberrablás, kegyetlenség és erőszak áldozata volt - állítja az Oxfordi Egyetem egyik munkatársa, aki tanulmányában a késő 16. századi és korai 17. századi londoni színházak sötét oldalát mutatja be.

Ferenc pápa elődei és a gazdaság

Csaknem mindnyájunkat, akik a televízión követtük a pápaválasztás eseményeit, meglepett az új pápa személye és név-választása. Pedig ez szinte törvényszerű folyománya volt az elmúlt éveknek, évtizedeknek. Éppen a múlt októberben volt ötven éve, hogy megnyílt a II Vatikáni Zsinat. Ebben az esztendőben lesz a zsinatot összehívó XXIII János pápa halálának fél évszázadod évfordulója. XXIII. János  pápasága – Szabó Ferenc jezsuita szerint- kopernikuszi fordulatot hozott az Egyház és a világ kapcsolatában. Mi is volt a zsinat előzménye?

Világlátó

Ezüstsarok és vasfüggöny – Daily Poppins 4.

Londonban sok egyéb mellett az öltözködés is komoly változatosságot mutat. Sokféle ruhában végig lehet sétálni az angol főváros utcáin anélkül, hogy megbámulnák az embert. A csadortól a télen harisnya nélkül felvett miniszoknyáig, a Martens bakancstól a kiskosztümig minden darab nagyobb feltűnés nélkül vonul fel a hétköznapi kifutón. Sőt mi több, a legtöbb iskola egy-egy napra hajlandó lemondani az egyenruhák csapatszellem-építő jótékony hatásáról csak azért, hogy mindenki saját kultúrájára jellemző öltözetben, azt népszerűsítendő jelenjen meg a tanteremben.

Művészet

Kamufelhő, csak természetesen

"Szabó Tibor Benjámin negyedik megjelent kötetének címe Kamufelhő, mely huszonegy novellát foglal magában. A rövid történetek közös jellemzője, hogy ugyanabban a világban játszódnak, és a szereplők (apa, gyermek, volt feleség, szerető) is megegyeznek. A novellák közös pontja még a mesélő, vagyis az édesapa figurája, akinek célja felkészíteni gyermekét arra, hogy az életben minden múlandó" – Kondacs Flóra írása nyelvészeti nézőpontból közelíti meg a novelláskötetet.

Univerzális embertelenség – Lore

Ha valaki elgondolkodik, hogy este hová menjen moziba, felmerülhet, hogy annyi kiváló háborús film után megnézzen-e még egyet ebben a műfajban. Nos, a Lore című alkotás ismét egy új nézőpontot hozott. Gazdagabbá tesz minket, mert rájöhetünk általa, hogy a diktatúráknak atavisztikus gyökerei vannak. Ugyanis egy diktátor csak akkor tud uralkodni, ha az embereknek legalább egy része mélységesen hisz benne, és ezt a film nagyon finom utalásokkal adja tudtunkra. A németek döntő része Istenként szerette Hitlert.

Nők

A komondor ártatlan

Mintegy 300 ember követelte május elsején a Nők Lázadása által szervezett flashmobon Balogh József azonnali menesztését a közéletből, valamint a NANE és a PATENT javaslatai szerint megszövegezett, így valóban hatékony törvényi szankciót a párkapcsolati erőszakkal szemben.    

Világízek

Közös ízeink - A török hódoltság hatása a magyar konyhakultúrára

A magyar illetve török ember fejében eltérő kép alakult ki a török hódoltsággal kapcsolatban. Mi egy negatív, elnyomáson alapuló korszakot látunk ebben az időszakban, míg a törökök egy kölcsönös szimbiózison alapuló együttélést. A valóság természetesen valahol a kettő között van, hisz ebben az időszakban kölcsönös kulturális átadás-átvétel alakult ki, melynek hatása mai napig tetten érhető a magyar gasztronómiában.

Subscribe to Science Caffe RSS