mozi

mozi

Looper - A jövő gyilkosa

A filmes műfajokban az a csodálatos, hogy az évtizedek alatt kaninoziálódott szabályokat nemcsak tágítani, felülmúlni vagy dekonstruálni, de egymásba fonni és variálni is lehet. Rian Johnson, a tengerentúli függetlenfilmes szcéna kultikus figurája pontosan ezt az utóbbi utat választotta, és eddigi életműve a legmenőbb zsánerek kiforgatására, az egymástól távol eső filmtípusok meglepő kombinációira épül. Akár gimnáziumi környezetbe helyezett film noir (Beépülve), a retróba és cukros családi mozi hajló rabló-kaland (Szélhámos fivérek), vagy időutazással kombinált gengszter-eposz (Looper), Johnson mindig lelkesen tiszteleg a kedves elődjei előtt, hogy aztán fenekestől felforgassa a megszilárdult képleteket.

Két kerékkel több - Hasta la vista!

Az ezredforduló egyik legmarkánsabb popkulturális fejleménye a szexkomédiák hihetetlen felfutása volt. Az Amerikai Pitével indult hullám népszerűsége alapvetően formálta át a fiatal célközönség gondolkodásmódját, és ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen olyan hollywoodi vígjáték, amely ne használná poénforrásként a nyílt szexualitást, a kamaszkori botladozásokat. Goeffrey Enthoven belga rendező remekül érzett rá az általában lenézett, igénytelennek csúfolt műfaj lehetőségeire. A kedvelt formulát arra használja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők társadalmi kirekesztettségére, a velük szemben táplált, buta sztereotípiák tarthatatlanságára.

Struccpolitika - A Vaslady

Ha van politikus, akinek vászonra kívánkozik az életrajza, akkor az egyértelműen Margaret Thatcher. A britek legendás miniszterelnöke a közel tizenegy, hivatalban töltött év alatt nemcsak jelentősen átformálta Nagy-Britanniát, de a sziklaszilárdan képviselt protestáns-kapitalista (arrafelé konzervatív) ideológiával, a markáns és drasztikus intézkedésekkel nemcsak az ellenzék és a szakszervezetek, de a másként gondolkodó civilek haragját is sikeresen kiváltotta. A legkevésbé sem túlzás tehát a Vaslady “becenév”, hiszen Thatcher felemelkedését és bukását is hajlíthatatlan, kompromisszumokra képtelen jellemének köszönhette. Politikai hagyatéka nem véletlenül osztja meg még ma is a közvéleményt: a gazdasági szerkezetátalakítások, a falklandi háború, a sarkos politikai és erkölcsi állásfoglalások legalább annyi hasznot hoztak, mint amennyi kárt okoztak. Ha pedig mindez nem varázsolná önmagában is ellentmondásos politikussá, ne feledjük azt sem, Thatcher nemcsak kormányfő, de nő, feleség és anya is volt egy személyben - és ezeket a hatalomban nem épp szokványos szerepeket ő nem hátrányként élte meg, hanem egyenesen fegyverként használta fel a különböző politikai csatározásokban. Egészen megdöbbentő és érthetetlen tehát, hogyan sikerült A Vaslady alkotóinak egy ilyen izgalmas és sokrétű alapanyagból ennyire lapos és érdektelen filmet készíteniük.

Otthon, turistaként - Mint hal a vízben

A magyarhangya elnevezésű alternatív filmforgalmazói társulás végre üdítő változatosságot hozott a szép csendben rendkívül egysíkúvá váló hazai filmkínálatba, hiszen az általuk kidolgozott „hangyaPASS” egy olyan, hat filmre szóló bérlet, melynek segítségével ínyenc, máshol nem vetített alkotásokkal találkozhat az igényesebb moziközönség. Remek tehát a kezdeményezés, hiszen olyan különleges filmélményekkel gazdagodhatunk a normál jegyárak feléért, amilyen például a következőkben tárgyalandó chilei Mint hal a vízben (La vida de los peces) - amely a sorozat negyedik darabjaként azt is nagyszerűen demonstrálta, hogy szerencsére van még élet a hagyományossá merevedő amerikai mozin túl is.

Üdítő egyszerűség: Dredd 3D

Ha manapság egy képregényfilm ki akar tűnni a dömpingszerű kínálatból, az alkotóknak a látvány és a karakterépítés szintjén is valami újat, markánsat kell kitalálniuk. Míg a sikerhez vezető út egyik oldalán a Nolan-féle Batman posztmodern komplexitása dolgoztatja az agyat, a másikon pedig a Bosszúállók ömlesztett hiper-akciói szegezik a plüssfotelekbe a közönséget, addig a legfrissebb Dredd-megfilmesítés pökhendi módon egy harmadik, igen célravezető megoldási módszert választ.

Sok hűhó (majdnem) semmiért: Prometheus

A szélesebb közönséget megcélzó vulgárfilozófiai fejtegetésekben megvan az a szerethető szépség, hogy minden közhelyességük és sarkításuk ellenére is ott rejlenek bennük a valódi bölcselkedések csírái. Semmi gond nincs tehát azzal, ha valaki az emberi lét nagy kérdéseit egyszerű formában, a lehető legszebb, legkellemesebb csomagolásban kezdi feszegetni.

Válságtünet: A csodálatos Pókember

Bár Magyarország jelenlegi vezetésének hivatalos álláspontja szerint a Nyugat alapvető értékválságban szenved és haldoklik, az amerikai mozi azért még mindig kitartóan élteti a demokrácia, az individualizmus és az önálló felelősségvállalás eszméjét, és szűnni nem akaró sikerrel gyártja tovább a “Pursuit of Happiness” nagy mítoszát. Az újrafazonírozott és újraindított Pókember sem szól tehát másról, mint a saját sorsát kézbe vevő, az önnön képességeivel, feladataival és lehetőségeivel összhangba kerülő hős örök diadaláról, ám ezt az ismert, a tengerentúli ország boldogulása szempontjából mégis alapvető jelentőségű mesét ezúttal is sikerül szórakoztató és szerethető formába önteni.

2 nap New Yorkban

Két évvel a 2 nap Párizsban franciásan könnyed, kellemesen hibbant családi komédiája után Julie Delpy színész-író-rendező még tovább merészkedik a nagy példakép, Woody Allen neurotikus agymenéseihez, ám a gall művésznő ezúttal sajnos csak fizikailag tudja megközelíteni a zseniális amerikai mester világát. A 2 nap New Yorkban az egyszer már bevált receptet próbálja újra elismételni, ám a megváltozott helyszín, a fokozási kényszer miatt felvonultatott új szereplők és az eltérő élethelyzet sem képesek felfrissíteni az ismerős fordulatokat - sőt az újonnan kitalált figurák és dilemmák csak rontanak a helyzeten, kellemetlen didaktizmussal itatva át a látottakat. Delpy ismét egy laza, szívmelengetően tanulságos értelmiségi vígjátékban gondolkodik, a végeredmény azonban túlságosan erőltetett és hiteltelen ahhoz, hogy valóban megszeressük és megértsük hőseinket.

Mel Gibson újratöltve - Börtönregény

A keresztény kultúrkörben nagy hagyománya van a megkínzott (férfi)test látványának: a nyugati ember világszemléletét alapvetően meghatározza a fájdalmas-véres-meggyötört-megtört messiás csodálattal és áhítattal vegyes szemlélése. Mel Gibson hithű ortodox katolikusként teljes rendezői életművét a krisztusi kínzáskultusz, az őskeresztény gondolati háló hollywoodi importjára tette fel.

Kincsek a mélyben - Scott Pilgrim a világ ellen

Meglehet, kissé túlzás mélyben szunnyadó kincsnek nevezni ezt a nem is olyan régi alkotást, mégis úgy érzem, a mű megérdemli az utólagos figyelmünket, hisz annak idején csak igen kevés kritikus emelte ki az erényeit, nem is beszélve arról, milyen óriásit hasalt a kasszáknál.