Hogy értékelnéd Hitler festészetét, Sztálin és Néró költészetét? Szét tudnád-e választani a türannusz személyét a művésztől? Ilyen kérdések merülnének fel minden józan emberben, amikor Kadhafi fiának, Saif al-Islam Kadhafi művészetének elemzésére kerül sor, különösen miután a világ is megismerte az ifjú trónkövető valódi személyiségét. Egy rossz művész, nem feltétlenül gonosz, egy gonosz művész azonban rossz művész, vagy lehet egyáltalán jó? Hogy is van ez?
2011 előtt a líbiai Kadhafi dinasztiáról még senki sem merte azt gondolni, hogy csúfos véget érhet, az arab tavasz hatalmas véráldozatok árán azonban véglegesen lesöpörte a zsarnokot, a családi alapon szerveződő elnyomó klientúrával együtt. A forradalom előtt Moammer Kadhafi fiáról Saif al-Islam Kadhafiról sem lehetett sokat tudni, az akkoriban még „teremtő” lélekként aposztrofált fiú 2002-ben a „Sivatag nem csendes” címmel egy különleges pavilont rendezett be a londoni Kensington Gardens-ben, hogy megossza a nagyvilággal művészetét, kedvtelését pedig folytatva, később több helyszínen is hasonló kiállítást rendezett.
Az ifjú művészete azonban úgy tűnik csak megerősítette azokat a kliséket, amelyek a diktátorok művészetével kapcsolatosan már ismertek: a zsornokok művészete ridegséget árasztó giccs.
Saif al-Islam Kadhafi 2002-ben a londoni kiállításon a "Kihívás" c. képe előtt
A zsarnokság és a giccs örökös összefonódásának okai azonban máig tisztázatlanok. Már az ókori római történészek is eltöprengtek a korabeli Türannoszok bizarr esztétikáján. Suetonius „A tizenkét császár” c. művében beszámolt például Tiberius Capriban berendezett villájának pornográf díszítéséről, Tacitus pedig Néró gigantomániáját elemzi és összefüggést lát a császár személye és a hivalkodó császári épületek dekorációjának rideg embertelensége között.
Kadhafi művészete alig tér el ettől, a házakból, bunkerekből és Néró titkos alagútjaira emlékeztető lecsupaszított formákból és felületekből, nem valamiféle minimalista kreativitás sugárzik, hanem sokkal inkább egy életidegen elme gondolatvilága olvasható ki.
Saif al-Islam Kadhafi 2010-ben a moszkvai kiállításán
Nem kizárt hogy a zsarnokok művészi torzulása a valós emberi interakciók hiányával magyarázható, elképzelhető ugyanakkor, hogy egy átlagembernek nehezen megtapasztalható életforma irrealitásából fakad, kicsit hasonlóan XIV Lajos a világtól teljesen elzárt – így arról semmiféle tapasztalattal sem rendelkező életéhez.
Kadhafi művészi túlkapásait a mély deviancia jellemzi, ami műveit a fanyar középszerűségbe süllyesztik. Nyugatias élete a keleties despotizmussal keveredve, személyiségében Delacroix „Sardanapale halála” című festményének világát idézik fel, amely nehezen emészthető torzszüleményeket eredményez.
Saif al-Islam Kadhafi: Kihívás
Ám szerencsére az izlésterrornak egy időre vége Líbiában, a lázadók módszeresen felkutatták a Kadhafi család giccses hagyatékát, a diktátor portréját ábrázoló aranyképet összetaposták, majd felakasztották egy óriási öklöt ábrázoló és éppen egy amerikai jet-et szétverő szoborra. A kutakodás során olyan különlegesség is előkerült, mint egy sellő formájú arany kanapé, ami alighanem a legízlésesebb ágy lehetett a világon.
Nyomtatóbarát változat
Küldés e-mailben
HÍRLEVÉL
MOBIL