A trollvadász (Trolljegeren)

A digitális képrögzítő eszközök irgalmatlan iramú zsugorodása törvényszerűen vezetett a képfogyasztási szokások gyökeres átalakulásához. Az okostelefonok és a közösségi oldalak csendes kortárs uralma egész egyszerűen elképzelhetetlen a fotók és videók mindent elárasztó, megállíthatatlan dömpingje nélkül. Manapság egy esemény létjogosultságát egyedül az garantálja, ha rögtön felvétel is készül róla - gyors megosztással, felfelé mutató, virtuális hüvelykujjakkal és az elmaradhatatlan verbális kurkászással kiegészítve.

A néhány kattintással hozzáférhető amatőr filmek látszólag egy minden eddiginél közelebbi ablakot nyitottak a valóságra. A befogadó a youtube videóit nézve sokkal közelebb érzi magát az eseményekhez, mintha azt egy profi híradós stáb, egy technikailag profi filmes tárja elé. Az új mozgóképes esztétika a hitelesség, a közvetlenség és a valószerűség illúzióját közvetíti a közönség felé, nem véletlen tehát, elsőként miért épp a horror műfaja csapott le az olcsó, ám az újdonságértéke miatt rendkívül hatásos filmnyelvi kifejezőeszközökre. A kézikamerát imitáló felvételek, a szándékoltan elrontott beállítások, az ügyesen elnagyolt vágások a fikciót automatikusan realisztikussá avatják, míg a “talált dokumentum” címke a látottak dokumentumszerűségét húzzák alá. A filmkészítői módszerek változhatnak ugyan, a cél azonban a mozi születése óta ugyanaz: éljen a minél tökéletesebb szemfényvesztés!

A norvég filmesek az ezredforduló óta kiváló érzékkel adoptálják a bevált amerikai formulákat, és mára szinte minden fontosabb műfajban készítettek jól sikerült produkciókat. A vígjáték, a háborús dráma, a náci zombiterror egyaránt fekszik a skandináv ország rendezőinek, sőt, a népszerű zsánereket végül mindig sikerül a legmarkánsabb helyi ízekkel is tovább gazdagítani. Nincs ez másként az áldokumentarista horrorfilmmel sem: A trollvadász nemcsak az egyik legokosabb és legprofibb “found footage” mozi, de ízig-vérig norvég alkotás is, amely a helyi népmesei hagyományokat hibátlanul keveri el a legfrissebb mozgóképes trendekkel. Nem véletlen, miért aratott a mű osztatlan közönség- és kritikai sikereket bel- és külföldön egyaránt (nem beszélve az illegális letöltésekkel mérhető internetes kultuszról). Az utolsó trollvadász hihetetlen kalandjai a lélegzetelállító északi tájat, a viking-mitológiát az erdei horrorok és az üldöző-mozik legnemesebb momentumaival keveri. A jó színészeknek és az értő megvalósításnak hála a realizmus illúziója is létrejön: a maró fekete humorral és kellő feszültséggel telepumpált munka magával ragadja a nézőt.

A trollok nyomába eredő vadász története ráadásul túlmutat a szimpla közönségszórakoztatásnál: a természettel szimbiózisban élő, magányos öreg róka figurája a legősibb tanmesékkel is rokonságot mutat. Hans mogorva alakja divatos kifejezéssel élve öko, azaz a maga paradox módján a zöld gondolkodás fontosságára hívja fel a figyelmet: bár a garázdálkodó trollokkal le kell számolnia, a néző mégis megérzi, mennyire tragikus és drámai e csodálatosan vad élőlények erőszakos halála. André Ovredal nagy dobása, hogy a szimpatikus üzenetét a lehető legfinomabban dolgozza a matériába, miközben a lokális színeket, a kimagasló minőséget sem áldozza fel a popcorn oltárán. Lehetséges, hogy Hollywoodban látványosabb, brutálisabb vagy profibb áldokumentumok készülnek, de eddig még egy sem tudta úgy megérinteni a nézőt, mint ez a nagyszerű norvég gyöngyszem.