Ki ne emlékezne még kisiskolás korából a görög filozófia nagymestereinek egyik meghatározó karakterére, Diogenészre, aki télen-nyáron mezítláb mászkált félpucéran, és egy piac mellett kisajátított hordóban, amolyan “hordó-filozófusként” tengette száműzött életét?
Bár a korabeli források eltérő képet festenek Diogenész személyét illetően, nem kérdés, hogy e jellemrajzokat külön-külön vizsgálva, vagy éppen egybeöntve nagyon is elképzelhető, hogy reális személy volt, és nézőpont kérdése annak eldöntése, hogy jó vagy épp rossz ember lehetett valójában.
Aki vendégségben lazán levizeli a jelenlevőket, vagy épp mindenki szeme láttára látványos önkielégítést végez, kétségkívül megbotránkoztató, ez azonban nem feltétlenül zárja ki egy művelt, végtelenül cinikus személy létezését sem, aki nagy ívben tett a kor etikai és morális elvárásaira, talán önmaga szórakoztatására, talán elveinek érvényesítésére, talán mindkettő érdekében; de nem zárja ki azt sem, hogy egy teljesen őrült ember volt, a szó legszorosabb értelmében.
Az elmúlt hónapokban a Milla alternatív köztársasági elnökválasztásának kampánya miatt nagyobb sajtóvisszhangot kapott – a valójában azonban évek óta “aktívan tevékenykedő” – Bartos Cs. István, aki a XXI. század műanyag-társadalom diogenészi karakterének is tekinthető, csak éppen a hordó helyett egy tanyasi kotorékból kiált és köp a nagyvilág szemébe. A bartosi életforma az online közösségi rendszerek jól dokumentáltsága ellenére azonban ugyanolyan zűrzavaros képet fest magáról Bartosról, mint a töredékes ókori írások Diogenészről. Hiába, az ellentmondásos dolgok ellentmondásosan is csapódnak ki a társadalom szürkeállományán.
Hogy ki Bartos, önmagában nem érdekes, hogy milyen, vagy hogy miért ilyen, az azonban annál inkább érdekel sokakat. Bartos Cs. István követőinek száma a facebookon mára meghaladja a 6500 főt, rendszeres videóriportokban válaszol követőinek kérdéseire. Hétköznapi betekintést nyújtva egy olyan életfelfogásba, ami elvet, sőt megvet mindent, amit az átlagember, az átlag polgári életforma normaként definiál, legyen szó pénzről, státuszokról, szokásokról stb. Bartos a modern társadalom bizarr karikatúrája, aki “moslékká pépesíti a világ dolgait, majd azt felzabálja és kiszarja”, illő formába öntve mindazt, ami bennünket körülvesz.
A bartosizmus, ahogy ezt Bartos Cs. István említi, bizonyos kommunista frázisokat leszámítva alapvetően naturális, ökológiai anarchizmusnak, de egyszerű nonkonformizmusnak is tekinthető. Meghatározhatatlan feladat lenne megmondani, hogy negatív vagy pozitív utópia lenne az esetleges beteljesülése, de szerencsére nem is ez a lényeg.
Bartos a pozitív normátlanság egyik elemével, a társadalmi hermeneutika normátlan normájával operál. A társadalmi magatartásunk ezen normátlan normája egy állandó újraértelmezése a mindennapoknak. Ez a normátlanság napjainkban egyre nagyobb hatással bír a hétköznapi normákra nézve, számtalan spekulatív és paranoid egyéni és kollektív viselkedési zavart kiváltva. Az “állandó értelmezés normátlansága” eredményezi azokat az elképzeléseket, melyek szerint semmi sem az, aminek látszik, és az igazság valahol a dolgok mögött rejtőzik. E normátlan norma tehát nem konstansokkal, hanem változókkal, illetve definiálandó ismeretlenekkel operál, ahol az egyén dolga mindennek a meghatározása, értelmezése és mindezek felhasználása. Bartos a jelenünk bizonytalanságának trambulinjáról ugrik egy elképzelhető apokaliptikus jövő irányába, mondanivalójának oltára pedig mindezek ok-okozati összefüggéseinek átláthatatlansága, az a káosz, amit minden ember “moslékként” érez önmagán, de azt megenni és kiszarni csak egyvalaki meri: Bartos Cs. István.
Nyomtatóbarát változat
Küldés e-mailben
HÍRLEVÉL
MOBIL