Magyarország déli részén, közel a magyar–szerb határhoz egy hosszan elnyúló sziget nyújtózik az alsó Duna völgyében. A nagy folyószülötte a Mohácsi-sziget is, amely a jégkorszak óta őrzi természeti képének változásait. Ősi, vízjárta föld, amely a XIX. század nagy vízrendezési munkálatainak következtében eredetiségéből sokat veszített ugyan, de a megmaradt holtágak, morotvák, tavak, a mesterségesen kialakított csatornák és a szárazulatok sok értékes társulásnak, védett fajnak adnak otthont. Sokat elárul, hogy a sziget déli része, valamint a megmaradó térség mintegy egyötöde a Duna–
Dráva Nemzeti Park része. Az egykori Duna-ágból kialakított Füzeséri Holt-Duna nem védett ugyan, de több, törvényes oltalomban részesülő faj lelőhelye, partján Nagybaracska közelében, a nemzeti parkhoz tartozó erdőállománnyal. A Természet Búvár legújabb száma e szép holtágnak és környezetének látnivalóiba kínál betekintést.
A Természet Búvár legújabb száma látványos tartalommal számol be a Füzeséri Holt-Dunáról. Az ismeretterjesztő cikk egyik szerzője a Science Caffe Tudományos és Művészeti Portál, tudományos cikkírója
Hágen András, aki elsősorban földtudományos és csillagászati ismeretterjesztő írásaival hívja fel az olvasóink és más ismeretterjesztő magazinok olvasóinak figyelmét a világ érdekes összefüggéseiről.
A sziget Mohács városáról kapta a nevét. Ez a hangulatos, Dunaparti város akár kiindulópontja is lehet a folyó bal parti látnivalóinak felfedezéséhez, hiszen a kompjárattal hamar átérhetünk ide. A Mohácsi-sziget (vagy Margittai-sziget) a Duna–Tisza köze részeként hazánk egyik földrajzi kistája. A Duna Baja alatt, a Kádár-sziget után éri el a Mohácsitáblát. Itt kezdődik és a szerbiai Bezdánnál végződik a Mohácsi-sziget, amely a folyó magyarországi és szerbiai szakaszának legnagyobb szárazulatai közé tartozik. A nagy folyó a jégkorszakok idején, a folyóterasz megsüllyedését követően foglalta el jelenlegi völgyét. A szabályozások előtt a középszakasz jellegű folyó mellékágai legyezőszerűen terültek szét a Mohácsi-síkon, létrehozva magát a szigetet. Nem egyetlen, nagy szárazulat született, hanem több kisebb-nagyobb, amelyeket azután az állandóan változó ártér lefűződött holtágai kapcsoltak össze. A Szeremle és Báta között két ágra szakadt Duna fogta körül, hogy azután 30 kilométerrel lejjebb, Bezdánnál egyesülve folytassák tovább útjukat. A nyugati ág Mohács mellett nagyjából a mai nyomvonalon haladt, míg a keleti a már csak részben meglevő Baracskai Duna-ág, amely a laza öntéstalajban sűrűn meanderezve javította a vízellátást.
A Mohácsi-sziget morotvákkal tagolt ártéri síkság, ahol egykor az erdős, nádas, mocsaras árterületet kedvére látogatta a Duna, és ha éppen nem hozott árhullámot, akkor is gondoskodott róla, hogy a fokokból, a holtmedrekből ki ne fogyjon a víz. Annyi szárazföldet mégis meghagyott, hogy veszedelem idején az idemenekülőket mégse nyelje el az ingovány. Az itt élők mindennapjait ezernyi szállal szőtte át a vizes környezet, amelyben azonban a XVIII–XIX. század fordulóján megkezdett vízrendezési munkálatok lényeges változásokat idéztek elő.
Füzeséri Holt-Dunáról részletesen a Természet Búvár legújabb számában lehet olvasni.
Nyomtatóbarát változat
Küldés e-mailben
HÍRLEVÉL
MOBIL