Két kerékkel több - Hasta la vista!

Az ezredforduló egyik legmarkánsabb popkulturális fejleménye a szexkomédiák hihetetlen felfutása volt. Az Amerikai Pitével indult hullám népszerűsége alapvetően formálta át a fiatal célközönség gondolkodásmódját, és ma már gyakorlatilag elképzelhetetlen olyan hollywoodi vígjáték, amely ne használná poénforrásként a nyílt szexualitást, a kamaszkori botladozásokat. Goeffrey Enthoven belga rendező remekül érzett rá az általában lenézett, igénytelennek csúfolt műfaj lehetőségeire. A kedvelt formulát arra használja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők társadalmi kirekesztettségére, a velük szemben táplált, buta sztereotípiák tarthatatlanságára.

A Hasta la Vista! az unalomig ismert tömegfilmes receptet meghökkentő irányba csavarja. Adott három jóbarát, akik el akarják végre veszíteni a szüzességüket, ezért egy spanyol kupleráj felé veszik az irányt - de ez korántsem olyan egyszerű feladat, hiszen az egyikük béna, a másik vak, a harmadik srácot pedig daganatos betegség kényszeríti a kerekes székbe. Enthoven kombinációja merész, de a nem mindennapi alaphelyzetből ízléses és humoros filmet farag, ahol nem a szereplőkön, hanem a szereplőkkel nevetünk. A film legfontosabb erénye mégis az, hogy sikerrel mutatja be a fogyatékkal élők legnagyobb problémáját - azt a szörnyű megkülönböztetést, hogy nem önálló embernek, hanem gondoskodásra szoruló elesetteknek tekinti őket a többségi társadalom.

A legfőbb humorforrást a három barát fogyatékosságai jelenti, Enthoven azonban csodálatos mutatványt hajt végre. Sohasem rajtuk, hanem mindig velük nevetünk, legtöbbször épp azokon az akadályokon, amiket mi, egészséges emberek játszva elhárítanánk. A rendező hibátlan ízléssel szövögeti a történetet, a road movie-ba oltott, könnyed komédiát a megfelelő pontokon komolyra hangolja, így a látottakat soha nem hagyja komolytalan mókázásba fordulni. Szerencsére nem sulykolja az esélyegyenlőség, a társadalmi elfogadás üzenetét sem, elvégre a kioktató hangnem is szükségtelenné válik. Pár perc után ugyanis már nem a vak és tolószékes figurák botlásain, hanem Lars, Phillipp és Jozef kalandjain nevetünk. Se giccs, se gusztustalanság, se szánalom - nagyon jó, hogy fogyatékkal élőkkel is lehet vicces és kedves szexkomédiát forgatni.