Alaphang

Tudományban, művészetben élni és tevékenykedni, amióta az ember önmagáról gondolkodik kiváltság és misztikum, amely egyfajta beavatottság élménnyel ajándékozza meg az önmagát tudósnak vagy művésznek tartó embert. Bár e két gondolatkör szeretne elhatárolóldni a másiktól, ez természetükből fakadóan lehetetlen. A tudomány és a művészet is szeretné magát az emberiség szolgálójaként látni, pedig valójában mindkettő önmagáért van és az ember egyéni boldogságát rejti magában. Miért is? Ha az emberi boldogságnak egyetlen olyan feltétele van, amely nem helyettesíthető, ez pedig a szabadság, pontosabban a döntés szabadsága. A tudományban az ember szabadon gondolkodik, a művészetben szabadon érez. Minden másban, így a társadalmi közéletben, a vallásban, a materiális világban az ember döntései korlátozva vannak. A tudományban az ember megismerni akar, a művészetben alkotni valami mást a megismert világból. Így tudós és művész szabadon kereshet, alkothat, törekedhet a teljességre, miközben mindez boldoggá teheti.

Bejelentkezés

Kapcsolatfelvételi űrlap

Cím Kategória Dátumnövekvő sorrend Nyelv
Erőszakkal kényszerítették színjátszásra az Erzsébet-korabeli gyermekszínészeket Társadalom, Életünk 2013-06-19 magyar
Busy India - Photo Essay by Diana Markozashvili 2013-06-11
Kamufelhő, csak természetesen Művészet, Irodalom 2013-06-03 magyar
Univerzális embertelenség – Lore Művészet, Film 2013-05-29 magyar
Punk, Folk and Tribal: The Latest Reinvention Művészet, Képzőművészet 2013-05-27 angol
A Science Caffe Pódium bemutatja: Költők és kórképek 2013-05-15 magyar
Továbbra sincs magyarázat a Hold mágneses terének történetére Tudomány, Astro 2013-05-14 magyar
Boldogtalanok 2013-05-10 magyar
A komondor ártatlan Nők 2013-05-03 magyar
Az irodalom személyessége – Interjú Bíró-Balogh Tamással Művészet, Irodalom 2013-05-02 magyar
Költők és kórképek Művészet, Irodalom 2013-04-15 magyar
Light Leaks - Zagar lemezbemutató Művészet, Zene 2013-04-09 magyar
Tiltakoznak a szakértők az ország vízkészleteit fenyegető új törvényjavaslat ellen Tudomány, Geo 2013-04-08 magyar
Menyhei Szabolcs kecskeméti kiállításáról 2013-04-06 magyar
Kisebbség, háború, nőiség: MEDIAWAVE Film, Zene 2013-04-03 magyar
Rigoletto 2013-03-25 magyar
Londoni fesztiválon koncertezik a PASO Művészet, Zene 2013-03-21 magyar
Science Caffe Pódium - Tudomány és művészet kávéházi környezetben SC Blog 2013-03-20 magyar
Legendavadászatra Hív a Duna Világlátó, Világjáró 2013-03-19 magyar
Különleges légköri jelenségek Tudomány, Geo 2013-03-18 magyar
A Magyar Jazz Ünnepe 2013 Művészet, Zene 2013-03-14 magyar
Elismerő vallomások Művészet, Irodalom 2013-03-14 magyar
Népességcsökkenés lehet a megoldás a munkanélküliségre - még hazánkban is Társadalom, Életünk 2013-02-27 magyar
Mennyire fontosak lehetünk egymásnak, szinte nem is hisszük Tudomány, Geo 2013-02-22 magyar
Látható és láthatatlan világok - Az ezredfordulón és utána (letölthető könyvrészlet) Társadalom, Életünk 2013-02-20 magyar
A marginalitás elméleti és kritikai problémái napjaink művészetében – Okwui Enwezor előadása Művészet, Képzőművészet 2013-02-18 magyar
Lesz, volt, van mindig egy nő – zenés irodalmi est Művészet, Zene 2013-02-12 magyar
Rongyosra slammelve Művészet, Irodalom 2013-02-12 magyar
Lemond a pápa Világlátó, Világhír 2013-02-11 magyar
Bivalyerővel a természetért! Tudomány, Bio 2013-02-09 magyar
A holland festészettől a szürrealistákig - Beszélgetés Richard H. Mayer bambergi műgyűjtővel, galeristával Művészet, Képzőművészet 2013-02-07 magyar
Hogyan mozogtak az ipolytarnóci ősállatok? Tudomány, Geo 2013-02-06 magyar
A színek poétája – Miró-kiállítás Szegeden Művészet, Képzőművészet 2013-02-04 magyar
Földöntúli földeken Világlátó, Világjáró 2013-02-03 magyar
Short portrait of The Memorials Művészet, Zene 2013-02-03 angol
The Memorials - A Science Caffe Interview 2013-02-03
Szaga miatt tessékeltek ki egy családot a párizsi Orsay Múzeumból Világlátó, Világhír 2013-01-30 magyar
Zseniális újraértelmezések a Fele Királyság koncertjén Művészet, Zene 2013-01-28 magyar
Igaz történet az alföldi tanyavilágból: Pipás Pista 2013-01-28 magyar
Join Our Community! 2013-01-25 angol
Felszámolhatják a kínai munkatáborokat? Világlátó, Világjáró 2013-01-24 magyar
Idén is mindenkit vár a fizika csodás világa Tudomány, Műsorfüzet 2013-01-23 magyar
A három testőr Csehországban Világhír, Film 2013-01-21 magyar
Nyerj saját fesztiválkocsmát a Hegy’en Világjáró, Zene 2013-01-21 magyar
Etiópia csodái - Fábián Tamás utolsó fotói 2013-01-16 magyar
Az utókornak címezve: Fábián Tamás hagyatéka Geo, Világjáró 2013-01-14 magyar
Filmklub extra a Somogyi-könyvtárban Művészet, Film 2013-01-11 magyar
Nőként a zeneiparban Nők, Zene 2013-01-10 magyar
Teret követel a költészet: verstársaság alakult Babits nevével Művészet, Színház 2013-01-10 magyar
Vince-napi vesszővágás Ópusztaszeren Világlátó, Világjáró 2013-01-09 magyar
Londonban találtak meg egy 25 éve Stockholmban ellopott Matisse-képet Művészet, Képzőművészet 2013-01-07 magyar
A feltett kérdésekre válaszolva Életünk, SC Blog 2012-12-30 magyar
Környezeti problémák a Kárpát-medencében II. – beszámoló Tudomány, Geo 2012-12-30 magyar
A mindennapok szörnyű valósága Aleppóban Világlátó, Világjáró 2012-12-28 magyar
Székelyföldi diákigazolvány bevezetését szervezik Világlátó, Világhír 2012-12-27 magyar
Így szilvesztereznek Ukrajnában Világlátó, Világjáró 2012-12-27 magyar
Alkony - Nemzetközi tárlat egy korszak végéről a MODEM-ben Művészet, Képzőművészet 2012-12-26 magyar
Karácsonyi sztrájkba léptek a londoni metróvezetők Világlátó, Világhír 2012-12-26 magyar
Városlakóvá válni Kínában Világlátó, Világhír 2012-12-26 magyar
Rising from an Illegal World into the Olymp - Art in the Streets Művészet, Képzőművészet 2012-12-21 angol
Az iharkúti ősgyíkról jelent meg egy új tanulmány Tudomány, Archeo 2012-12-20 magyar
Válságban van-e a magyarországi geotermikusenergia-hasznosítás a visszasajtolás miatt? Tudomány, Geo 2012-12-19 magyar
Te miért hallgatsz? – Videóüzenet a szegedi Miérthallgatók csoporttól Társadalom, Életünk 2012-12-17 magyar
Hallgatói fórum és tüntetés Szegeden Társadalom, Életünk 2012-12-12 magyar
Bemutatkozik a Konyha zenekar Művészet, Zene 2012-12-10 magyar
A barlanglakó ősember pontosabban ábrázolta az állatok járását, mint a modern művészek Tudomány, Bio 2012-12-06 magyar
Adatgyárak füstjétől bűzlik az internet – Hozhatnak-e enyhülést a felhők? Tudomány, Tech 2012-12-05 magyar
Az égbolt másik fele - Válogatás a Ludwig Múzeum gyűjteményéből Művészet, Képzőművészet 2012-12-04 magyar
A pápa is twitterezik Világlátó, Világhír 2012-12-03 magyar
Az amerikai őslakosok és az észak-európaiak közelebbi rokonok a gondoltnál Tudomány, Bio 2012-12-03 magyar
The Expressive Art of Fabio Cicala 2012-12-03 angol
A zenéből is hasznot húzott a camorra Világlátó, Világhír 2012-12-02 magyar
Ismét zöld kisfilmfesztivál Művészet, Film 2012-11-30 magyar
Több mint száz év után került elő egy Csontváry-kép Művészet, Képzőművészet 2012-11-29 magyar
El espejo vergonzoso del arte contemporaneo (2.) Művészet, Képzőművészet 2012-11-29 spanyol
Történelemhamisítással vádolják nudisták a BBC-t, mert felöltöztette őskori szereplőit Világlátó, Világhír 2012-11-28 magyar
The Memorials: különleges zenei élmény a szegedi Vármúzeumban Művészet, Zene 2012-11-28 magyar
Kolozsvár lesz Európa ifjúsági fővárosa 2015-ben Világlátó, Világjáró 2012-11-26 magyar
Különleges látvány lesz a colorStar koncertje Művészet, Zene 2012-11-21 magyar
Dörzsölhetik a tenyerüket a holdakra vadászó csillagászok Tudomány, Astro 2012-11-21 magyar
Művészet és környezetszennyezés – Fénydobozok árnyoldalakról Művészet, Képzőművészet 2012-11-20 magyar
Művészet máshogy, máshol, máskor Művészet, Képzőművészet 2012-11-20 magyar
El espejo vergonzoso del arte contemporaneo (1.) Művészet, Képzőművészet 2012-11-19 spanyol
Introducing Åsa Boström 2012-11-19 angol
Egy iparóriás agóniája - Képpel és verssel Csepelről Irodalom, Képzőművészet 2012-11-19 magyar
Gyurkó Szilvia kapta az AmCham-díjat Társadalom, Nők 2012-11-18 magyar
Képregényfesztivált tartanak szombaton Szegeden Művészet, Képzőművészet 2012-11-16 magyar
Világhírű fotóművész az EUShorts Fesztiválon Művészet, Film 2012-11-16 magyar
A művészet eszközeivel mutatja be a halált egy londoni kiállítás Művészet, Képzőművészet 2012-11-15 magyar
A hang szabadsága: John Cage a vasfüggöny mögött Művészet, Képzőművészet 2012-11-15 magyar
Renaissance to Goya: prints and drawings from Spain Művészet, Képzőművészet 2012-11-15 angol
The Shakespeare Cookbook Világízek, Irodalom 2012-11-15 angol
Climate Change Threatens Giant Pandas’ Bamboo Buffet Tudomány, Bio 2012-11-15 angol
A Twitter elszabadította a tiltakozást a szaúdi királyságban Világlátó, Világhír 2012-11-14 magyar
Környezettudatos fiatalok a természetért – Klímavédelmi fotók és gyermekrajzok kiállítása Életünk, Képzőművészet 2012-11-14 magyar
Tökéletlenül tökéletes - Hadas Krisztina új könyvének bemutatója Társadalom, Nők 2012-11-14 magyar
Rekordot döntött a szegedi Munkácsy-kiállítás Művészet, Képzőművészet 2012-11-13 magyar
Taníthatnak-e műélvezetre az algoritmusok? Tech, Képzőművészet 2012-11-13 magyar
André Kertész fotójáért fizettek a legtöbbet az Ágens árverésén Művészet, Képzőművészet 2012-11-12 magyar
Méltatja a The New York Times Jankovics Marcell Tragédiáját Művészet, Film 2012-11-11 magyar
A Séralini-kísérlet kritikája – A GM-érme két oldala Tudomány, Bio 2012-11-11 magyar
Sikeres volt a 14. Szegedi Könyvárverés Művészet, Irodalom 2012-11-10 magyar
A menstruációs ciklus hormonjai is befolyásolják az asztma súlyosságát Tudomány, Bio 2012-11-10 magyar
Szentimentálé: szokatlan lemez a 30Y-tól Művészet, Zene 2012-11-10 magyar
Éghajlatváltozás játszott közre a maja civilizáció bukásában Tudomány, Geo 2012-11-09 magyar
Kína nyomtatja a legtöbb Bibliát Világlátó, Világhír 2012-11-09 magyar
Mary Karlton Featured in Exhibit Honoring Degas Művészet, Képzőművészet 2012-11-08 angol
Kiadták Giuseppe Verdi levelezését Művészet, Zene 2012-11-08 magyar
EUShorts - Díjnyertes rövidek Művészet, Film 2012-11-07 magyar
Lámpafény - Harcsa Veronika estje Művészet, Zene 2012-11-07 magyar
Idősebb Lucas Cranach kevéssé ismert festménye a krakkói várban Művészet, Képzőművészet 2012-11-07 magyar
Újraválasztották Barack Obamát Világlátó, Világhír 2012-11-07 magyar
Könyvárverés Szegeden Művészet, Irodalom 2012-11-06 magyar
Mindkét elnökjelölt győzelmet jósolt magának Világlátó, Világhír 2012-11-06 magyar
A felfedező tudomány felfedezése: kutatóhelyek tárt kapukkal Tudomány 2012-11-06 magyar
Bronze Művészet, Képzőművészet 2012-11-05 angol
Meghívó - Környezeti problémák a Kárpát-medencében II. nemzetközi konferencia Pécsett Tudomány, Geo 2012-11-04 magyar
Elzárással büntették az "ölelési tilalmat" megszegő diákot Világlátó, Világhír 2012-11-03 magyar
A Szegedi Kortárs Balett Diótörője két fotós szemével 2012-10-30 magyar
Szimfonikus nagykoncertet ad a PASO Művészet, Zene 2012-10-30 magyar
Felhívás - Nehéz sorsú gyermekeknek gyűjt a Szegedi Kortárs Balett Művészet, Színház 2012-10-30 magyar
CIA ügynökből író - Alma Katsu: Halhatatlan (regényrészlet) Művészet, Irodalom 2012-10-30 magyar
Pássaro tecnológico Tudomány, Tech 2012-10-25 Portugál, nemzetközi
Mapas na rede Tudomány, Geo 2012-10-25 Portugál, nemzetközi
Inteligência especial - Nova metodologia de avaliação para estudantes com deficiência intelectual traz otimismo a educadores Társadalom, Életünk 2012-10-25 Portugál, nemzetközi
Megtalálták Beethoven "elveszett" himnuszát Művészet, Zene 2012-10-25 magyar
Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája (regényrészlet) Művészet, Irodalom 2012-10-22 magyar
Etiópiai úti beszámoló Világlátó, Világjáró 2012-10-18 magyar
Laurell K. Hamilton: Elnyel a sötétség (regényrészlet) Művészet, Irodalom 2012-10-18 magyar
Megnőtt az érdeklődés a világegyetem csodái iránt Tudomány, Astro 2012-10-16 magyar
Működő pajzsmirigyszöveteket hoztak létre őssejtekből Tudomány, Bio 2012-10-16 magyar
XY - Emberi méltóság és a MOME generáció Művészet, Képzőművészet 2012-10-16 magyar
Újgenerációs kultúrális színtér nyílt Budapesten Művészet, Képzőművészet 2012-10-14 magyar
Földényi-elemzés Nádas Péter születésnapjára Művészet, Irodalom 2012-10-14 magyar
Aglaja: díjnyertes magyar játékfilm Művészet, Film 2012-10-13 magyar
David Bowie zenei "boncolgatása" Művészet, Zene 2012-10-13 magyar
Nyolcszoros pénzt fizetett Mo Jen irodalmi Nobel-díja Művészet, Irodalom 2012-10-11 magyar
Fehérjekutatóké idén a kémiai Nobel-díj Tudomány, Chemo 2012-10-10 magyar
"Szuperegerek" terjednek Európában Tudomány, Bio 2012-10-10 magyar
A paprika feldolgozásáról régen és ma Világízek 2012-10-09 magyar
Before and Happily Ever After: A mid-career retrospective by Deborah Kass Művészet, Képzőművészet 2012-10-08 angol
Reactivation: A New Beginning for the Shanghai Biennale Művészet, Képzőművészet 2012-10-08 angol
Megnyitott a sanghaji biennálé Világlátó, Művészet 2012-10-04 magyar
Védett és fokozottan védett fajok köre módosul Magyarországon Világlátó, Életünk 2012-10-04 magyar
Egy lépésben növekszik a dohánytermékek jövedéki adója Társadalom, Életünk 2012-10-04 magyar
Lakner Antal: Munkaállomás Művészet, Képzőművészet 2012-10-04 magyar
Gyermekvállalás és nyugdíjrendszer: a reform 10 alaptétele Társadalom, Életünk 2012-10-03 magyar
Tabutémák fiataloknak a Puskin moziban Művészet, Film 2012-10-02 magyar
Kritikai fityisz Művészet, Film 2012-10-02 magyar
Épületrengető animációk a Műcsarnoknál - Ismét Paint Up! Művészet, Képzőművészet 2012-10-02 magyar
Felpezsdült érdeklődés a kutatók világa iránt Tudomány, Világhír 2012-10-01 magyar
Pálfi György kísérleti filmje New Yorkban Művészet, Film 2012-10-01 magyar
Az MR2 oldalán debütál a We Are Rockstars kislemeze Művészet, Zene 2012-10-01 magyar
Nagyméretű sgraffito készül egy újbudai társasház tűzfalára Művészet, Képzőművészet 2012-09-28 magyar
Budapesti vársoportré olasz filmesektől Világjáró, Film 2012-09-24 magyar
Városi hangok, kimondatlan gondolatok a Batthyány téren Társadalom, Életünk 2012-09-24 magyar
Szíria: Újabb bizonyítékok – Rengeteg civil áldozat Világlátó, Világhír 2012-09-20 magyar
Helyszínspecifikus művészet, avagy szaunázz a Hősök terén! Művészet, Képzőművészet 2012-09-20 magyar
Bevételt követel a naiv restaurátor Világhír, Képzőművészet 2012-09-20 magyar
Lesifotósok Társadalom, Életünk 2012-09-20 magyar
A magyar dráma napja a Magyar Elektrával Művészet, Színház 2012-09-20 magyar
Grafika, tusrajz, diópác - Árverés széles kínálattal az Arte Galériában Művészet, Képzőművészet 2012-09-19 magyar
Leonardo da Vinci elveszett művének titka Művészet, Képzőművészet 2012-09-18 magyar
Képes sajtó kiállítás Művészet, Képzőművészet 2012-09-18 magyar
Stopping tomato ripening by antisense technology Tudomány, Bio 2012-09-18 angol
Örményország megszakította a kapcsolatait Magyarországgal Világlátó, Világhír 2012-09-03 magyar
A Kosheen jegel, Parov Stelar fagyizik a fellépés után - Backstage titkok a SZINről Műsorfüzet 2012-08-16 magyar
Nemcsak az alkoholfogyasztás mennyisége, hanem a fogyasztás módja is élettani hatásokkal bír Tudomány, Bio 2012-08-16 magyar
Újabb őrült kincsvadászat a limai arany után Világlátó, Világjáró 2012-08-16 magyar
Helló Pakisztán! Kommersz bulvárral a pakisztáni kultúráért Világlátó, Világjáró 2012-08-16 magyar
Nyári olvasmányajánló: Véres Olimpia Művészet, Irodalom 2012-08-10 magyar
SZIN: két zöld hét, egy zöld dizájnpályázat Műsorfüzet 2012-08-07 magyar
A Konfuciusz Intézet a Szegedi Tudományegyetembe költözött Világlátó, Világhír 2012-08-04 magyar
Felhasználó élmény a szoftver és webfejlesztés fókuszában Tudomány, Tech 2012-08-04 magyar
Már több száz robotbúvárhajó pásztázza az óceánokat Tudomány, Tech 2012-08-01 magyar
Visszaszámlálás: SZIN 2012 Világlátó, Műsorfüzet 2012-07-31 magyar
A különleges életrajzi memóriájú emberek agyműködését vizsgálták Tudomány, Bio 2012-07-31 magyar
Egyre többen vélik úgy, hogy az túlságosan elhatalmasodó technológia függőséget okozó szenvedéllyé válhat Tech, Életünk 2012-07-31 magyar
A nyár legőszintébb botránykönyvének szerzőjével beszélgettünk Társadalom, Vélemény 2012-07-30 magyar
6600 diák jön Szegedre, akinek nem sikerült ne bánkódjon, minden szakon van pótfelvételi 2012-07-25 magyar
Olvasható a Science Caffe 2012 nyári száma Társadalom, Életünk 2012-07-24 magyar
Global Future 2045 2012-07-23
A nők többet vándoroltak az őskorban Társadalom, Nők 2012-07-19 magyar
Július 24.: felvételi ponthatárok és POP Szegeden Műsorfüzet 2012-07-19 magyar
Védőoltással az elhízás ellen Tudomány, Bio 2012-07-18 magyar
Nincs új a Nap alatt - Szépészeti praktikák az ókorban Archeo, Társadalom 2012-07-18 magyar
A halál sem visszatartó erő - Drog edzés és táncpróba után Társadalom, Életünk 2012-07-17 magyar
Háború a határon - Újra menekülnek a szudáni elveszett fiúk Világlátó, Világjáró 2012-07-17 magyar
Gina Rinehart a világ leggazdagabb asszonya - Semmi sem állhat az útjába Társadalom, Nők 2012-07-17 magyar
A tengerparton élő emberek egészségesebbek lehetnek Tudomány, Bio 2012-07-17 magyar
A világ legértékesebb hegedűinek múzeumát hozzák létre Cremonában Művészet, Zene 2012-07-17 magyar
Artemisznek, a Hold és a vadászat istennőjének ezernyolcszáz éves szobrára bukkantak Törökországban Tudomány, Archeo 2012-07-16 magyar
Azték kori emberek földi maradványait tárták fel Mexikóvárosban Tudomány, Archeo 2012-07-16 magyar
A méhen belüli környezet is befolyásolja a későbbi betegségkockázatot Tudomány, Bio 2012-07-16 magyar
Asszony a fronton - Beszélgetés Béres Ilonával Művészet, Színház 2012-07-16 magyar
Van Gogh halálának nyomában Auvers-sur-Oise-ban - Egy olyan ember világa, aki mindent elrontott az életében Művészet, Képzőművészet 2012-07-16 magyar
Fegyveres Jézus őrzi a drogkartellek áldozatainak emlékét Medellínben Világlátó, Világjáró 2012-07-10 magyar
Bill Gates: A fogamzásgátlás ellenzése háború a nők ellen Társadalom, Életünk 2012-07-10 magyar
Hulladékból épített tutajjal több száz kilométert tett meg egy krakkói diákcsoport Világlátó, Világjáró 2012-07-10 magyar
Mégsem adnak reális képet a modellek a globális vízháztartásról Tudomány, Tech 2012-07-09 magyar
Bretagne hercege - Negyvenéves Európa első zöldség- és gyümölcsmárkája Társadalom, Életünk 2012-07-04 magyar
Működik a magánélethez fűződő jog csorbítására alkalmas technológia - Kikémlelik minden lépésünket Tudomány, Tech 2012-07-04 magyar
Nincsenek sellők - közölte az USA kormányzata Világlátó, Világhír 2012-07-04 magyar
Elnémult a szexfütty a brit építkezéseken Társadalom, Nők 2012-07-03 magyar
A csupasz turkáló rejtheti a hosszú élet titkát Tudomány, Bio 2012-07-03 magyar
Rákkeltő a horkolás közben tartott légzésszünet? Tudomány, Bio 2012-07-03 magyar
Martonvásári kutatók a globális klímaváltozás hatásainak kivédéséért - Nem tűnik el a búza vagy a kukorica a magyar földekről Tudomány, Tech 2012-07-03 magyar
Megoldás lehet-e a "filantróp támogatású" újságírás a sajtó gondjaira? - Dúsgazdagok nagylelkűsége Társadalom, Életünk 2012-07-03 magyar
Bőrön keresztül szabályozhatják a gének működését Tudomány, Bio 2012-07-03 magyar
Villámlok zúdulnak Nyugat-Európára: trópusi vihar Berlinben, villámrekord Angliában Világlátó, Világhír 2012-07-02 magyar
Okosodtak az egerek egy Húsvét-szigeteken talált vegyülettől Tudomány, Chemo 2012-07-02 magyar
Környezetvédelem, politika és a magyar karakter - Egy japán zen mester szemével Társadalom, Életünk 2012-07-02 magyar
A legnagyobb román impresszionista festő élete filmen Művészet, Képzőművészet 2012-07-02 magyar
A Science Caffe az Irodalmi Jelenben Világlátó, Világhír 2012-06-30 magyar
Horses and Ópusztaszer 2012-06-29
A világ legrégibb divattáskáját tárták fel Németországban Tudomány, Archeo 2012-06-28 magyar
Durvul a bankbotrány Angliában Világlátó, Világhír 2012-06-28 magyar
Oxigénnel töltött mikrokapszulák befecskendezésével tartottak életben nyulakat Tudomány, Bio 2012-06-28 magyar
Egy boldog orosz bárzongorista a koradélutáni verőfényben - Akit mindenki ismer Művészet, Zene 2012-06-28 magyar
Marihuánát, nem fürdősó drogot használt a miami arclerágó "zombi" Társadalom, Életünk 2012-06-28 magyar
Autisták remekei a miskolci iparművészeti vásáron Művészet, Képzőművészet 2012-06-28 magyar
Cseh kutató kapta az idei európai molekuláris biológiai díjat Tudomány, Bio 2012-06-28 magyar
Világszerte terjed az illegális szervkereskedelem - A válság hatására virágzik az üzletág Társadalom, Életünk 2012-06-28 magyar
Kő-papír-ollóban verhetetlen robot Tudomány, Tech 2012-06-28 magyar
Delfingének tanulmányozása vihet közelebb az állati intelligencia megfejtéséhez Tudomány, Bio 2012-06-27 magyar
Harminc négyzetméteres kávékép Művészet, Képzőművészet 2012-06-27 magyar
Négybillió Celsius-fok az ember által előállított legmagasabb hőmérséklet Tudomány, Tech 2012-06-26 magyar
Megtekinthető a szegedi Agora Műsorfüzet 2012-06-26 magyar
Mégis indul szaúdi női versenyző Társadalom, Nők 2012-06-26 magyar
Az alacsonyabb férfiak tovább élnek Tudomány, Bio 2012-06-26 magyar
Az uzsorázás és a csicskáztatás világáról írt könyvet két szolnoki újságíró - A hatóságok részéről nem volt visszhang Társadalom, Életünk 2012-06-26 magyar
Krasznahorkai László: sűrű az idei esztendő - A jeruzsálemi nemzetközi írófesztivál után amerikai felolvasókörút Társadalom, Életünk 2012-06-26 magyar
Továbbra is a világ 500 legjobb egyeteme között az SZTE Világlátó, Világhír 2012-06-25 magyar
Másodpercenként 2,5 terabit adatszállítást értek el egy speciális optikai módszerrel Tudomány, Tech 2012-06-25 magyar
2012, London - Harmadszor Társadalom, Életünk 2012-06-25 magyar
Vasút a semmibe - Elnyelte a tundra Világlátó, Világjáró 2012-06-25 magyar
Ritka jövevények a Szegedi Vadasparkban Társadalom, Életünk 2012-06-25 magyar
Biciklivel hódítja meg Lengyelország legmagasabb hegycsúcsait egy tengermelléki lány Világlátó, Világjáró 2012-06-25 magyar
Soros György: Merkel kancellár rossz irányba viszi Európát Világlátó, Világhír 2012-06-25 magyar
Önellátó agrárpolitika az ukrán hadseregben Világlátó, Világhír 2012-06-25 magyar
Fura bolygópáros tánca egy távoli csillag körül Tudomány, Astro 2012-06-22 magyar
Kólával mentették meg egy ritka madár életét Csehországban Tudomány, Bio 2012-06-22 magyar
A pokoli félelem jobban visszatart a bűnözéstől, mint a mennybeli remény Társadalom, Életünk 2012-06-22 magyar
Iraki Rómeó és Júlia - Saját életük lenyomatát kapták vissza Művészet, Színház 2012-06-21 magyar
Nem mindenkinek tesz jót a nevetés Társadalom, Életünk 2012-06-21 magyar
Szexuális aktusuk közben érte a halál a megkövült teknősöket Tudomány, Archeo 2012-06-20 magyar
A sivatagi egér és a mustárolajbomba esete Tudomány, Bio 2012-06-20 magyar
Többsebességes fekete lyukak Tudomány, Astro 2012-06-20 magyar
Helytelenül viselkedő részecskék ütnek lyukat a fizika standard modelljén Tudomány, Astro 2012-06-19 magyar
Az emberinél is érzékenyebb az új robotujj Tudomány, Tech 2012-06-19 magyar
A személyes kapcsolatok megváltoztathatják a melegházassághoz való viszonyt Társadalom, Életünk 2012-06-19 magyar
UEFA 2012 2012-06-15
Drasztikusan csökken az afrikai gyermekhalandóság - A legnagyszerűbb fejlődési sikertörténet Társadalom, Életünk 2012-06-15 magyar
Hajléktalanok működtetnek falusi vendégfogadókat Olaszországban Világlátó, Világjáró 2012-06-15 magyar
Egy egészséges emberen tízezer mikroorganizmus faj él Tudomány, Bio 2012-06-15 magyar
Genetikai kapcsolat lehet az Alzheimer-kór és a cukorbetegség között Tudomány, Bio 2012-06-15 magyar
A denevérek irtása nem szorítja vissza a veszettséget Tudomány, Bio 2012-06-15 magyar
Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt hirdet Tudomány, Műsorfüzet 2012-06-15 magyar
Molnár Gyula grafikusművész plakátjai a Fészekben Művészet, Képzőművészet 2012-06-14 magyar
Kondor Vilmos már Skandináviában is Művészet, Irodalom 2012-06-14 magyar
Visszatérő klasszikusok az Ageve kiadónál Művészet, Irodalom 2012-06-13 magyar
Új anyag a légköri szén-dioxid megkötésére Tudomány, Tech 2012-06-13 magyar
Nemzeti parkok hete - Levendulafesztivál és barlangtúrák a Balaton-felvidéken Műsorfüzet 2012-06-13 magyar
Százezer érvényes aláírás gyűlt össze a családon belüli erőszak büntetéséért Társadalom, Életünk 2012-06-13 magyar
Nemzeti parkok hete - Éjszakai túra Európa első Csillagoségbolt-parkjában Műsorfüzet 2012-06-13 magyar
Térhatású rádióadáson dolgozik a BBC Tudomány, Tech 2012-06-12 magyar
Emberi csontot növesztettek őssejtekből laboratóriumban Tudomány, Bio 2012-06-12 magyar
M2M sajtóesemény Műsorfüzet 2012-06-12 magyar
Kulturális fesztivál a tiszavirág jegyében Szolnokon Művészet, Zene 2012-06-11 magyar
Kaláka Fesztivál harmincharmadszor, először Egerben Művészet, Zene 2012-06-08 magyar
Világzenei allstars fesztivál lesz Budapesten Művészet, Zene 2012-06-08 magyar
A pun háborúban elsüllyedt ókori hadihajó újabb titkait fedték fel Tudomány, Archeo 2012-06-08 magyar
A fogyasztók is felelősek az állatfajok eltűnéséért Tudomány, Bio 2012-06-08 magyar
Naperőművet alakítottak ki a Szegedi Fegyház és Börtönben Tudomány, Tech 2012-06-08 magyar
Veszprémbe viszi szimfonikus nagykoncertjét a Magashegyi Underground Művészet, Zene 2012-06-07 magyar
Női kvóta update Társadalom, Nők 2012-06-07 magyar
Ismét erdélyi magánlátogatáson tartózkodik Károly herceg brit trónörökös Társadalom, Életünk 2012-06-07 magyar
Demonstrálnak a hemofíliás betegek Budapesten Társadalom, Életünk 2012-06-07 magyar
Rózsakertet avatnak a nyíregyházi botanikus kertben Társadalom, Életünk 2012-06-07 magyar
Idén is Duna Ünnep, idén is Kisorosziban Műsorfüzet 2012-06-06 magyar
Közös nyilatkozatban a történelmi egyházak vezetői Dr. Schweitzer Józsefet ért inzultáció kapcsán Társadalom, Életünk 2012-06-06 magyar
A cirógatásra adott agyi választ vizsgálták idegtudósok Tudomány, Bio 2012-06-06 magyar
Újabb földrengés Olaszországban Világlátó, Világhír 2012-06-06 magyar
Ma van a hemakromatózis világnapja Tudomány, Bio 2012-06-06 magyar
Középkori emlékek semmisültek meg a marosvásárhelyi vár restaurálása közben Világlátó, Világhír 2012-06-05 magyar
Növekvő számú klímamenekült Világlátó, Világhír 2012-06-04 magyar
Ötvenéves a szegedi mérnökképzés Tudomány, Műsorfüzet 2012-06-01 magyar
A 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok Életünk, Irodalom 2012-06-01 magyar
Székelyföldi keresztes háború Világlátó, Világhír 2012-05-31 magyar
V. Tudomány- és Ipartörténeti Konferencia Nagyvárad 2012 Műsorfüzet 2012-05-31 magyar
Tankcsapdával és Vad Fruttikkal debütál a tatai fesztivál Zene, Műsorfüzet 2012-05-31 magyar
Május 30.: SM Világnap – országos médiapályázat az SM-ről Életünk, Műsorfüzet 2012-05-30 magyar
Mesterkönyvkötészeti kiállítás Szegeden Művészet, Műsorfüzet 2012-05-25 magyar
Világsztár oktat a szolnoki Gitármánia Táborban Művészet, Zene 2012-05-24 magyar
Ismét Borfesztivál (Szeged) 2012-05-21 magyar
Ez a hely az itt tanulóké és dolgozóké, nem pedig az autósoké Társadalom, Életünk 2012-05-18 magyar
Előhegyalja: 13 szerencsés a fellépőkkel forgathat Művészet, Zene 2012-05-17 magyar
Támogatáshoz jutni szinte képtelenség Társadalom, Vélemény 2012-05-17 magyar
Megváltozott az adószámkiadás és -felfüggesztés rendszere Társadalom, Életünk 2012-05-17 magyar
Nemcsak a kocsmajárókat fenyegeti a daganatos betegség Tudomány, Bio 2012-05-16 magyar
Gombafajok DNS alapú azonosítása Tudomány, Bio 2012-05-16 magyar
A Növények Varázslatos Világa - egy nap a növényekről Neked! Tudomány, Műsorfüzet 2012-05-16 magyar
Science Caffe Nyár 2012 2012-05-16 magyar
Fenntarthatatlan halászatról vetítenek Társadalom, Életünk 2012-05-15 magyar
Penn Geneticists Identify Genes Linked to Western African Pygmies' Small Stature Társadalom, Életünk 2012-05-15 angol
Scientists Across U.S. Launch Study of Thunderstorm Effects on Upper Atmosphere Tudomány, Geo 2012-05-15 angol
Cellular Secrets of Plant Fatty Acid Production Understood Tudomány, Bio 2012-05-15 angol
Lovagok és apródok a Savoya Park Középkori Gyereknapján Műsorfüzet 2012-05-09 magyar
A Római-partra HÍV A DUNA! Társadalom, Műsorfüzet 2012-05-08 magyar
Új közös Román-Magyar termálenergetikai program indult Tudomány, Geo 2012-05-07 magyar
Internetes tehetségkutató verseny amatőr zenekaroknak Művészet, Zene 2012-05-07 magyar
Ma kezdődik az érdi lógyilkos másodfokú pere Társadalom, Életünk 2012-05-03 magyar
Új dal és videóklip az Alvin és a Mókusoktól Művészet, Zene 2012-05-02 magyar
A Dürer Kertbe hív bulizni a PASO szerelemszörnye Művészet, Zene 2012-04-27 magyar
Könyvtári éjszakák a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárában (TIK) Műsorfüzet 2012-04-23 magyar
Válságmagyarázatok Társadalom, Életünk 2012-04-21 magyar
A fából faragott királyfi és Stravinsky Orpheusa 2012-04-21 magyar
SZIN-térítés Szegedről Zene, Műsorfüzet 2012-04-20 magyar
Az A38-ra költözik a Brains szombati koncertje Zene, Műsorfüzet 2012-04-20 magyar
Unfinished diploma piece and insanity: The art of Béla Gruber Művészet, Képzőművészet 2012-04-20 angol
Befejezetlen diplomamunka és az őrület: Gruber Béla festészete Művészet, Képzőművészet 2012-04-20 magyar
Az Akváriumban mutatja be új kislemezét a Napra Zene, Műsorfüzet 2012-04-19 magyar
A Nők Sorsa a Világ Sorsa Nők, Műsorfüzet 2012-04-19 magyar
Európa harca a válság ellen: nemzetállami megoldások és Uniós kiútkeresés Világlátó, Világhír 2012-04-19 magyar
Career-Life Balance (CLB) Initiative for women in science Társadalom, Nők 2012-04-19 angol
Operagála a 70 éves Németh József és vendégei közreműködésével Művészet, Színház 2012-04-17 magyar
Science in Fiction 2. - Harald Voetmann: Plinius szerint a világ Művészet, Irodalom 2012-04-17 magyar
Tihanyi Lajos - egy bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban Képzőművészet, Műsorfüzet 2012-04-12 magyar
Thrash metal legenda új zenékkel a FEZEN-en: jön a Testament Zene, Műsorfüzet 2012-04-11 magyar
Science in Fiction 1. - Jacek Dukaj: Extensa Művészet, Irodalom 2012-04-11 magyar
Az iráni atomprogram létesítményei Világlátó, Világjáró 2012-04-11 magyar
Nyomozókat várnak a Duna-parti gyilkosság felderítéséhez Életünk, Műsorfüzet 2012-04-10 magyar
New Insights Into Dark Energy and Neutrinos by South Pole Telescope Tudomány, Tech 2012-04-05 angol
Game to Change How Scientists Study Disease Outbreaks Tudomány, Bio 2012-04-05 angol
The Myth of the Weaker Sex Társadalom, Nők 2012-04-04 angol
Csúcsra jár a Belmondo libidója Művészet, Zene 2012-04-03 magyar
Sürgősen le kell dönteni a klímakutatók és a fogamzásgátlás utolsó tabuját Társadalom, Nők 2012-04-03 magyar
Karikó Teréz nyolcvan esztendős Művészet, Színház 2012-03-29 magyar
Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram ösztöndíja 2013-2014 Tudomány, Műsorfüzet 2012-03-28 magyar
A Pixel Művészet, Irodalom 2012-03-26 magyar
Dunaparti fényfestés Világlátó, Világjáró 2012-03-22 magyar
Rövidfilmverseny a klímaváltozás jegyében Életünk, Műsorfüzet 2012-03-21 magyar
L’ORÉAL-UNESCO Magyar Ösztöndíj: a Nőkért és a Tudományért Társadalom, Nők 2012-03-20 magyar
Pekingnek is ellenáll Észak-Korea műholdfellövése ügyében Világlátó, Világhír 2012-03-20 magyar
Igazi kincsek várhatók az Arte tavaszi aukcióján Művészet, Képzőművészet 2012-03-20 magyar
Kemény fából faragott királyfi Művészet, Színház 2012-03-19 magyar
New Frog Species Found in New York City Tudomány, Bio 2012-03-15 angol
Me and My Art - Henrik Kublick 2012-03-14 angol
Madárpókok, lepkék és bogarak lepik el a Savoya Parkot Műsorfüzet 2012-03-13 magyar
30th Mineral Festival in Miskolc (Hungary) 2012-03-12 angol
Women in infra-red (18+) 2012-03-09 angol
Nők infrában (18+) 2012-03-09 magyar
Syria, you are not alone! - An Avaaz Report Világlátó, Világhír 2012-03-07 angol
Online földrajzi információk forrásai és felhasználási lehetőségei webes és helyfüggő alkalmazásokban Tudomány, Tech 2012-03-07 magyar
Tavaszi gitárcsicsergés: a jó idővel együtt jönnek az új Hegyalja fellépőnevek Művészet, Zene 2012-03-07 magyar
A jazzdob 120 éve Műsorfüzet 2012-03-06 magyar
Miniature USB device can sequence DNA Tudomány, Tech 2012-03-06 angol
With each pizza delivered in Spain, books for the Colombian needy Társadalom, Életünk 2012-03-05 angol
Paris restaurant invites an amateur cook to become head chef each night Világízek 2012-03-05 angol
Modular outfits created and customized with concealed zippers Művészet, Egyedi 2012-03-05 angol
Matheran II Világlátó, Világjáró 2012-03-05 angol
Smoke Fantasy 2012-03-05 magyar
Smoke Fantasy 2012-03-05 angol
4 Dangers Destroying Men 2012-03-04 angol
An Insider’s View of Growing India Társadalom, Életünk 2012-03-01 angol
Női portrék 500 éve 2012-02-29 magyar
Skanzen találkozó volt Ópusztaszeren Világlátó, Világhír 2012-02-27 magyar
Izrael és Jordánia infrában 2012-02-27 magyar
Virtuális kiállítás Kecskeméti Sára munkáiból 2012-02-24 magyar
Mátyás lakomaasztala Ópusztaszeren Világízek 2012-02-23 magyar
Kepler bolygók ikernappal Tudomány, Astro 2012-02-02 magyar
How to get an in-depth view of America's natural wonder Világlátó, Világjáró 2012-01-31 angol
Master's degrees help educators navigate changing roles Társadalom, Életünk 2012-01-31 angol
Matheran Világlátó, Világjáró 2012-01-30 angol
Eat local throughout the year Világízek 2012-01-30 angol
Easy-to-change seasonal decorating ideas Művészet, Egyedi 2012-01-30 angol
Spring Fashion Debut: Chocolate walk, chocolate talk Műsorfüzet 2012-01-30 angol
Hip-Hop Force Rocks Crossover Music Scene Művészet, Zene 2012-01-16 angol
Science, Religion and Spirituality Társadalom, Vélemény 2012-01-16 angol
Discover the city for free! Világlátó, Világjáró 2012-01-16 angol
Új főemlős fajt fedeztek fel Madagaszkáron Tudomány, Bio 2012-01-11 magyar
Christoph Eschenbach Budapesten vezényel Művészet, Zene 2012-01-06 magyar
Betelt a pohár az indiai középosztálynál Társadalom, Életünk 2012-01-03 magyar
Macskafogó Szegeden 2011-12-07 magyar
Space travel at the click of a button Tudomány, Astro 2011-12-04 angol
Szent Andráskor Ópusztaszeren 2011-12-02 magyar
Bosszúállók: Élektra, Médeaia, Trakhiszi nők 2011-11-29 magyar
Színház a moziban - A magyar Belmondó Művészet, Színház 2011-11-28 magyar
Don Sanche - Hangolás 2011-11-24 magyar
A Special Providence koktél Művészet, Zene 2011-11-24 magyar
Veszedelmes viszonyok (Kisszínház, Szeged) 2011-09-26 magyar
Új évad, új kihívások - Ismét színpadon a Szegedi Kortárs Balett Művészet, Színház 2011-09-14 magyar
Kiútlehetőség a fogyasztói társadalomból: humánökológia Társadalom, Életünk 2011-09-08 magyar
Nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny Művészet, Zene 2011-09-05 magyar
Kodály-módszer Szingapúrban Művészet, Zene 2011-08-02 magyar
Francia katonanők Afganisztánban - "Maga egy hitetlen szuka" Társadalom, Nők 2011-08-02 magyar
A zafírköves gyűrű rejtélye Művészet, Képzőművészet 2011-08-02 magyar
Öttusa-EB - A magyar válogatott volt a legeredményesebb Világlátó, Világhír 2011-08-02 magyar
Engedetlenségi mozgalom a drága tömegközlekedés ellen Világlátó, Világhír 2011-08-01 magyar
Brazil kép Magyarországról – Budapest, két kultúra filmje Világlátó, Világjáró 2011-07-25 magyar
Magyar dallamok a Copa Américán – azaz mi köt össze minket Uruguayjal és Paraguayjal? Világlátó, Világjáró 2011-07-22 magyar
Nemzetközi Carmen Szegeden Művészet, Színház 2011-07-21 magyar
A vérbosszú törvénye Albániában Társadalom, Életünk 2011-07-14 magyar
Siker Szófiában Művészet, Színház 2011-07-04 magyar
Művészi tanösvény a Dunán Művészet, Képzőművészet 2011-07-01 magyar
Mizerák István emlékére Műsorfüzet 2011-07-01 magyar
Kis állam, nagy esküvő: a Monaco-i lakodalom Világlátó, Világhír 2011-07-01 magyar
Darvasi László: Grand Café, Szeged Társadalom, Életünk 2011-07-01 magyar
Szegedi fejlesztés az épületeken belül is működő helymeghatározó rendszer Tudomány, Tech 2011-06-28 magyar
Nyílzápor Ópusztaszeren 2011-06-24 magyar
Természeti népek és jóléti társadalmak jövőjének vizsgálata a klímaváltozás következményeinek aspektusából Társadalom, Életünk 2011-06-01 magyar
Már nem tilos a kommunizmus támogatása Tajvanon Világlátó, Világhír 2011-05-30 magyar
Toledo természetvilága Műsorfüzet 2011-05-29 magyar
Kondor Béla grafikai sorozatai 2011-05-29 magyar
Aggasztó népesedési adatok Társadalom, Életünk 2011-05-23 magyar
Ex Libris kiállítás Szegeden 2011-05-20 magyar
Kortárs seregszemle a REÖK Nyári Tárlatán 2011-05-18 magyar
Lábjegyzet társulat: Az élők vágyai premier 2011-05-17 magyar
Nemzetközi színpad Szatmárnémetiben Művészet, Színház 2011-05-17 magyar
Rangos szakmai elismerést kapott a szegedi Zöld Kommandó 2011-05-17 magyar
A Magyar Film Délvidéki Hete 2011 2011-05-16 magyar
Elmélkedés a kulturális és a biológiai sokféleség kapcsolatáról Társadalom, Vélemény 2011-05-15 magyar
Közös harci egysége lesz a 4 visegrádi országnak Világlátó, Világhír 2011-05-12 magyar
A tízezer óra gyakorlata Társadalom, Vélemény 2011-05-11 magyar
Arany Lánchíd nemzetközi filmes díj indulhat útjára Művészet, Film 2011-05-11 magyar
42. Magyar Filmszemle Művészet, Film 2011-05-09 magyar
"Hadjárat" a nápolyi szemét ellen Világlátó, Világhír 2011-05-06 magyar
Módosíthatják az előadóművészeti törvényt Művészet, Színház 2011-05-02 magyar
Zöldnek lenni megéri Társadalom, Életünk 2011-04-29
Ma házasodik Vilmos herceg és Kate Middleton Világlátó, Világhír 2011-04-29 magyar
Röntgenművészet Művészet, Képzőművészet 2011-04-27 magyar
Beyoncé női himnusza már az interneten Művészet, Zene 2011-04-25 magyar
Elkészült az ország első sörtérképe Világlátó, Világjáró 2011-04-25 magyar
Még mindig kínos: Az örmény népirtás évfordulója Világlátó, Világhír 2011-04-25 magyar
Taxival New Yorkból Los Angelesbe Világlátó, Világjáró 2011-04-24 magyar
Veszélyben lehet 90 millió ember Világlátó, Világhír 2011-04-23 magyar
Alapkutatás nélkül nincs innováció Tudomány, Tech 2011-04-23 magyar
Ezt a Párt mondja, Allah mondja, a Facebook mondja Társadalom, Vélemény 2011-04-23 magyar
Tüntetőket lőttek agyon Szíriában Világlátó, Világhír 2011-04-22 magyar
Kétszáz halott a nigériai választások után Világlátó, Világhír 2011-04-22 magyar
Vége a szükségállapotnak Szíriában - vagy mégsem? Világlátó, Világhír 2011-04-21 magyar
A világ legjobb étterme Világlátó, Világízek 2011-04-19 magyar
Áramlás térben – Vincze Ottó installációja Művészet, Képzőművészet 2011-04-16 magyar
Inferno premier Szegeden -Táncjáték Liszt Ferenc műveire 2011-04-14 magyar
Science Caffe Tudományos és Művészeti Fotópályázat 2011-04-12 magyar
7,1-es földrengés volt Japánban Világlátó, Világhír 2011-04-08 magyar
A tripoli kormány fogva tartja a Microsoft országmenedzserét Világlátó, Világhír 2011-04-08 magyar
Európai őssejtbank nyújt segítséget Fukusima dolgozóinak Világlátó, Világhír 2011-04-07 magyar
Megosztott válsággeneráció. Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból? Társadalom, Életünk 2011-04-07 magyar
Falk Art Fórum 2011-04-07 magyar
Kikötött az ISS-en a Jurij Gagarin-űrhajó Világlátó, Világhír 2011-04-07 magyar
Vízüveggel tömték be a fukusimai reaktoron keletkezett rést Világlátó, Világhír 2011-04-06 magyar
Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ): A 13-as asztal 2011-04-05 magyar
Új állam születik: Azánia Világlátó, Világhír 2011-04-04 magyar
Világsztárok forgatnak rövidfilmeket a mellrákról Művészet, Film 2011-04-03 magyar
A NATO magához vonja a líbiai hadművelet irányítását Világlátó, Világhír 2011-03-28 magyar
Ismét eljön a Föld Órája Műsorfüzet 2011-03-25 magyar
Magyar thriller sorozat a YouTube-on Művészet, Film 2011-03-25 magyar
Afgán civileket gyilkoló amerikai katonát ítéltek el Világlátó, Világhír 2011-03-24 magyar
Kadhafi megjelent a nyilvánosság előtt Világlátó, Világhír 2011-03-23 magyar
Titok: Nemmivoltunk! - Installációs élménykiállítás a Roham Galériában 2011-03-22 magyar
Fukusima: Radioaktív részecskéket találtak a tengerben Világlátó, Világhír 2011-03-22 magyar
A világ első művészettudományi múzeuma Világlátó, Világjáró 2011-03-22 magyar
Pulitzer-emlékdíjat kapott Koltai Tamás Művészet, Színház 2011-03-20 magyar
Benghazi ostroma Világlátó, Világhír 2011-03-19 magyar
Jelentések Fukusimából 2. Világlátó, Világhír 2011-03-16 magyar
Kiosztották a Kossuth- és Széchenyi-díjakat Világlátó, Világhír 2011-03-14 magyar
Ilyen a magyar sajtó a szakmabeliek szerint Társadalom, Életünk 2011-03-13 magyar
Nyilatkozatok Fukusimáról/ból Világlátó, Világhír 2011-03-12 magyar
91 éves korában elhunyt Horkits Erzsébet a SZNSZ örökös tagja Művészet, Színház 2011-03-11 magyar
A Robot csótány projekt Tudomány, Tech 2011-03-09 magyar
Könnygázzal oszlatják a tüntetőket Teheránban Világlátó, Világhír 2011-03-08 magyar
Kadhafi megegyezne? Világlátó, Világhír 2011-03-08 magyar
Kadhafi nem bukik még... Világlátó, Világhír 2011-03-05 magyar
Science on Stage, avagy a kémia óra is lehet izgalmas Tudomány, Chemo 2011-03-04 magyar
Budapestre jön Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa Művészet, Zene 2011-03-04 magyar
Fekete-özvegy: Deli Anett kiállítása 2011-03-01 magyar
Az eurázsiai díszítőművészettől a számítógépes grafikáig 2011-02-28 magyar
Az egyiptomi múmia műujja a világ legrégibb ismert protézise Tudomány, Archeo 2011-02-15 magyar
Zöld újságíró kerestetik 2011-02-14 magyar
Felfedezték az első egyujjú dinoszauruszt Tudomány, Archeo 2011-02-04 magyar
Ismeretlen indián törzs Brazíliában Világlátó, Világhír 2011-02-02 magyar
A kínaiak legnagyobb ünnepükre, a holdújévre készülnek Világlátó, Világhír 2011-02-02 magyar
Ha csak a cégtábla változik... - Folytatódnak a tüntetések Tunéziában Világlátó, Világhír 2011-01-24 magyar
Kárpáti György Mór képviseli Magyarországot a Berlini Filmfesztiválon Művészet, Film 2011-01-18 magyar
Klónozzák a mamutot Tudomány, Archeo 2011-01-17 magyar
Óriási siker Londonban: a Budapesti Fesztiválzenekar előadása Művészet, Zene 2011-01-17 magyar
Golden Globe és Facebook siker Művészet, Film 2011-01-17 magyar
III. Magyarországi Klímacsúcs - Magyarország feladatai Mexikó után 2011-01-13 magyar
Érdekes jogi kérdés Deák Ferenc arcképéről, a húszezresről és egy árvaházról Társadalom, Életünk 2011-01-12 magyar
Per Olov Enquist lesz a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége 2011-01-10 magyar
Székelyföldről rendhagyóan 1. rész: Székely barázdák 2011-01-05 magyar
Csütörtökön lesz az Európai Unió soros elnökségének átadás-átvételi ünnepsége 2011-01-03 magyar
Nyolcak kiállítása Pécsett 2010-12-11 magyar
Pixel Fotostudió galérianyitó- és fotókiállítás 2010-12-08 magyar
A Nagy Szegedi Csokigyűjtés 2010-12-06 magyar
Csáki Róbert életmű kiállítása a szegedi REÖK Palotában 2010-11-29 magyar
Jane Goodall Pécsett 2010-11-12 magyar
Művészet és tudomány párbeszéde – terápiás alkotások Művészet, Képzőművészet 2010-11-12 magyar
7. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 2010-11-04 magyar
„Nem nemzetéből, hanem nemzetéért élt." - A Magyar Tudomány Ünnepe 2010-11-03 magyar
Fotográfia infravörösben: egy láthatatlan fénydimenzió 2010-11-02 magyar
Sofőr nélkül Rómától a Nagy Falig Világlátó, Világhír 2010-10-28 magyar
A NASA magyar csillagászok eredményeit méltatta Tudomány, Astro 2010-10-28 magyar
Magyar nyerte el az "Év Természetfotósa" díjat Művészet, Képzőművészet 2010-10-26 magyar
Győr: Áramtermelés műanyag hulladékból Tudomány, Tech 2010-10-26 magyar
1956-os ünnepi menü 2010-10-22 magyar
Escher Károly Életmű három kiállításban 2010-10-21 magyar
Elpusztítjuk a világot 2010-10-20 magyar
Végállomás: Hajtűkanyar 2010-10-12 magyar
Ma van a Kutatók Éjszakája 2010-09-24 magyar
Symposion: valami vad Szerbiából 2010-09-15 magyar
13000 km sofőr nélkül Tudomány, Tech 2010-09-10 magyar
Tehetségtámogató program: művészet és tudomány 2010-09-08 magyar
A fényjátékosok: a technológiától a művészetig és vissza 2010-08-26 magyar
Elhunyt David George Weiss dalszerző Művészet, Zene 2010-08-25 magyar
Sejtbank a korallok megőrzése érdekében Tudomány, Bio 2010-08-23 magyar
Mediterrán Hangulatok Fesztiválja 2010-08-18 magyar
Operaélmény a világhálón 2010-08-13 magyar
Virágünnep és karnevál Debrecenben 2010-08-12 magyar
A hüllők hódították meg először a szárazföldet a gerincesek közül Tudomány, Archeo 2010-08-04 magyar
Gyökér, aki mulat: Pénteken indul az I. Roham Trash Fesztivál 2010-07-28 magyar
„Boldog békeidők a Balaton-parton” - Stefánia Fesztivál, Siófok 2010-07-27 magyar
Forma-1 kiállítás Budapesten 2010-07-01 magyar
Ma VOLT! 2010-06-30 magyar
Folytatódtak a tüntetések Torontóban Világlátó, Világhír 2010-06-27 magyar
A G-20 csúcstalálkozó ellen tüntetők összecsaptak a rendőrökkel Világlátó, Világhír 2010-06-27 magyar
Feloldották a kijárási tilalmat Kirgizisztánban Világlátó, Világhír 2010-06-26 magyar
Elhunyt José Saramago Nobel-díjas portugál író Művészet, Irodalom 2010-06-19 magyar
Múzeumok Éjszakája június 19.-én 2010-06-17 magyar
Minden nap foci: két szemszögből 2010-06-14 magyar
Mediawave 2010-04-20 magyar
A Genezis-projekt 2010-04-03 magyar
Újra látogatható a Feszty-körkép 2010-04-01 magyar
Arcok a XX. századból 2010-04-01 magyar
Összeomlás - Passzív interjú 2010-03-31 magyar
I. Székelyföldi Grafikai Biennále (felhívás) 2010-03-30 magyar
Henry Toulouse-Lautrec 2010-03-01 magyar
Ásványok és az ember 2010-03-01 magyar